Végre kifogtam egy elemző és egy részpróbát a Presznyakov-fivérek alkotó folyamatából.
Az elemző próba során a színészek újra olvassák a darabot, meg-megállva a problémás részeknél. Először is felvetült a kérdés, hogy milyen magyar szót használunk mi az angol (vagy inkább nemzetközi) „freak" kifejezésére? A színészek részéről több javaslat is érkezett, többek között a „flepnis" – amit Jerger Balázs javasolt, mondván A sötét lovag-ban így fordították magyarra – valamint a félnótás, a hangyás, a dilis vagy a csökött. A vitát végül Seress Zoltán zárta le azzal az ötlettel, hogy tegyük fel facebookon a kérdést, s lelkes követőink biztos találnak rá ezerféle megoldást.
(Aztán végül a délutáni próbán, melyen Kozma András, az Európa-Ázsia műfordítója is részt vett, kiderült, hogy az általa javasolt „rémember" egyúttal szójáték is, mert az Spulni-Elvis szájából, amerikás akcentussal a „remember" angol szót is fölidézi – úgyhogy maradt az ő eredeti verziója...)
Az elemző próba újabb kardinális kérdése, hogy a jelenetek egyikében, amikor a Kaszik szerepét alakító Gados Béla elhagyja a színpadot meghatározatlan időre – olyannyira, hogy az a színészek számára is meglepetésszerű lesz – hogyan kezeljék a szereplők a hirtelen beköszöntött bizonytalan helyzetet? A rendezőpáros ötletét néhányan idegenkedve, mások kíváncsian fogadták. Oleg és Vologya ismét más színházakban történt eseményeket meséltek a csapatnak, hogy ráérezzenek ennek a spontaneitásnak és bizonytalanságnak az ízére.
Hallhattunk például egy történetet egy moszkvai színészről, aki egész egyszerűen szünet után nem jött vissza a második felvonásra. Amikor pedig találkoztak vele, a nagy riadalomtól azt sem tudták, hogyan szóljanak hozzá, végül megkérdezték tőle, hova is ment. Mire azt felelte, hogy billiárdozni. Egy másik anekdota szerint arra is volt példa, hogy egy színész a monológja közben kiszólt a nézőknek, hogy ő mennyire unja ezt az egészet. Elkezdte tépni a haját, látszott rajta, hogy teljesen elveszett. Végül egy néző mentette meg az estét azzal, hogy odaszólt a színésznek: szedje össze magát. Így is lett. A művész visszatért, és végigjátszotta az előadást.
Másik kínos esetet mesélt nekik színésznő-barátjuk arról, amikor egy csókjelenetet forgatott Brad Pitt-tel a Hét év Tibetben című filmben. A hölgy rettentően várta már a nagy pillanatot. Amikor már felvételre készen bent ültek a zárt autóban Braddel, ahol egyébként elviselhetetlen forróság volt, a színész sminkese az utolsó pillanatban még igazított valamit a nagy sztár arcán, majd becsapta a kocsiajtót. Mindketten eszeveszett szellentés szagot kezdtek érezni, de már késő volt menekülni. Csókolózás közben egymás szemében keresték a választ: „te voltál?" Akárhogy is, fölül kellett kerekedniük a körülményeken, és illuziókeltően véghezvinni a jelenetet. Magukban azt gondolták, talán a sminkes volt...
Oleg szerint a színház is egy olyan helyzet, amikor az ember tudata határozza meg az adott pillanatot. Az egész előadást egy cérnaszál tarja, s ha az elszakad, bukik az egész. Olyan ez, élesebben szemléltetve, mint amikor néhány éve egy rendőr elkezdett vaktában lövöldözni egy bevásárlóközpontban. Amikor abbahagyta, megkérdezték tőle, miért csinálta. Kiderült, hogy összeomlott, mert elhagyta a szerelme. Vagy amikor a tanáruk a gimnáziumban mindenkinek kettest adott, mert az asszisztense elfelejtett cukrot tenni a kávéjába. Visszatérve a problémához, a kérdés az, hogyan lehet a kibillent világot visszabillenteni? Mi az a működéséhez szükséges esszenciális apróság, ami ha elillan, összeomlik minden?
A színészek, ráhangolódva a beszélgetés lényegére, saját tapasztalataikat is megosztották egymással. Varga Anikó a Tim Caroll rendezte Hamletet hozta fel példaként, amikor sorsot húztak, ki melyik szerepet kapja az adott estén. Kardos Róbert pedig egy primadonna esetét vázolta fel, aki egy három felvonásos előadáson a második rész végén elindult haza, mert elfelejtette, hogy még vissza van egy felvonás. Neki szerencséje volt; az ő kényes egyensúlyát a portás szavai billentették helyre.
Vologya végül arra jutott, hogy a próbafolyamat során kitalálják, hogy véghezviszik-e egyáltalán ezt a csavart, attól függően, mennyire lesz bevállalós a csapat.
A részpróbán egyre letisztultabban és egyértelműbben mutatkoznak meg a viszonyrendszerek. A Varga Anikó által megszemélyesített Anya karaktere láthatóan egy domináns, a saját közösségét mindenáron megóvó, erős nőt formál, aki a drámaiságon, a kekeckedésen, a hisztérián és az erőszakosságon át minden női praktikát bevetve dolgozik a sikerért és a méltóságért. Mindezt – a színésznő intellektuális rezdülései alapján mondva – úgy teszi, hogy tisztában van az esélytelenséggel. Ezzel együtt azonban, ahogy ezt egy tisztes anya is tenné, a reménytelenséget egy percig sem hagyja érvényesülni, nehogy bárki is kétségbeessen. Mi több, egy ponton azt is megtudjuk, hogy az anya fizikálisan is erősebb, mint a Vőlegény maga.
Miközben a jelenetet már szöveggel próbálják, Gergye Krisztián koreográfus egyengeti és finomítja a szereplők mozgását. Eleinte minden kicsit darabos, szögletes és eltúlzott, majd a pontos instrukcióknak, és mini elemzéseknek köszönhetően egyre természetesebbé válik. Minden szereplő és alkotó fokról fokra egymásra hangolódik, szó követ szót, és láthatóvá válik egy-egy jelenet dinamikus menete. A koreográfia követi a dominanciális viszonyok váltakozását: hol felborítja a teret, hol egyensúlyba hozza. Mindeközben arra is figyelnek, hogy a mozgás ne legyen túlkoreografált és túl direkt; nehogy műanyaggá tegye a párbeszédet.
Már ott tartunk, hogy a színészek a cigiszünetben is azon agyalnak lelkesen, és energikusan gesztikulálva, hogy milyen megoldásokkal lenne a legcélszerűbb dolgozni, hogy az elpróbált verziók közül melyik a legtökéletesebb. És közben eszembe jut Oleg egy mondata, amiről gyakran elfeledkezünk: ezt az egészet azért csináljuk, hogy becsapjuk magunkat és a nézőt, hisz amiről beszélünk, az nem történt meg. És mégis, milyen boldoggá tesz minket, ha jól sikerül az átverés, és elhisszük valamennyien.
Pénzes Stefánia
A fotókat Dobos Csaba készítette!
Érdekes próbafotókat az Európa-Ázsia fb oldalán láthatsz!
Presznyakov fivérek
Európa-Ázsia
utcamusical
Fordította: Kozma András
Anya – Varga Anikó
Férfi Tanú – Jerger Balázs e.h.
Női Tanú – Szabó Emília
Menyasszony – Szorcsik Kriszta
Vőlegény – Seress Zoltán
Férfi szélvédővel a fején – Ilyés Róbert
Kínai biciklis, Rendőr – Dévai Balázs
Bölény – Pásztor Tibor
Kaszik – Gados Béla
Elvis I. – Spolarics Andrea
Elvis II. – Kardos Róbert
Elvis III. – Varjú Olga
Félszemű hosztesz – Makra Viktória m.v
Kisfiú - Závada János m.v.
Koreográfus – Gergye Krisztián m.v.
Díszlet- és jelmeztervező: Barnoff Tamara m.v.
Zene: Szakál Tamás m.v., Pagonyi András m.v.,Fekete János m.v.- beatbox,
Vidák Róbert /Lamm Dávid m.v. –gitár
Dramaturg – Lőkös Ildikó
Rendezőasszisztens: Pogács Zsuzsa
A rendezők fordító-munkatársa: Kornél Emília Milka
Rendező: Oleg Presznyakov és Vlagyimir Presznyakov
